BARANYÁRÓL

Dráva, Duna és a horvát-magyar államhatár háromszöge, keleten mocsárral elbüvölt, délen és délnyugaton folyóágakkal védett, északon és északnyugaton borutakkal és ösvényekkel összekötött Baranya most is nagyon elzárt (és – ne treba) majdnemhogy izolált és misztikusabb mint valaha. A régi hidak felujítása és az újak felépítése, valamint a nemzetközileg fontos útvonalak (is tarkítják és – ne treba) mind érdekesebb turisztikai uticéllá teszik (lett,- ne treba) mégis mindez nem tudta Baranya egyediségét megingatni. Az itteniek féltve őrzik a létfennmaradásukhoz fontos titkokat. Éppen ők emlékeznek közvetlenül és konkrétan a régi, családjaiktól hallot sokkal öregebb mesékre, az élet és a túlélés, a szerelem és halál, a borok, az erőspaprika, specifikus horgászat, mennyegző, busók, pudárkodás, pázsitok, pávafiókák, a szalmazsákok és mécsesek titkaira. Ennek, a még mindíg jelenlevő, etnográfiai varázslatnak köszönve, melyet a főutaktól távolabbi települések lakóinak arcáról olvashatunk, Baranya vonzereje erős, de soha sem tárja fel magát teljesen.